A jelenleg már enyhülni látszó korlátozások azt gondolom, hogy mindenki életét nagyban megnehezítették, nem csak az enyémet. Persze mindenkinek mindig a saját oldala a legfájóbb, de azt gondolom, hogy mindenki egy cipőben evezett velem aki kötött munkaidőben dolgozott, hiszen szinte a napi bevásárlás is lehetetlenné vált a hét órás zárás miatt, nem még olyan dolgok vásárlására, mint mondjuk pipere dolgok. Én az avon termékeket használom és bizony nagyon nehézkessé vált a termékek beszerzése, mert egyszerűen nem tudtam eljutni úgy a helyre ahol beszereztem ezeket, hogy még nyitva legyen, és később persze korlátozottá vált a nyitva tartás, és még reménytelenebb lett a helyzetem, hogy bármit is tudjak vásárolni ami épp kifogyóban volt.
Éppen erről panaszkodtam az édesanyámnak, persze minden más nehézség mellett, úgy, hogy őt is nagyon elvétve és tisztes távolságból láthattam akkor már jó ideje. Nagyon hiányoztak dolgok, és érezte rajtam, hogy mennyire nehezen viselem már ezt a helyzetet és szituációt, és elkezdett nekem keresgélni, hátha valamivel jobb kedvre tud deríteni. Sikerült is neki, hiszen megtalált egy fantasztikus oldalt, amikor a pipere dolgok beszerzésére keresett rá, hiszen a pipereshop pont olyan termékeket kínál, amire nekem a legnagyobb szükségem volt, megtalálható itt ugyanis az összes avon termék, rendelhető formában, és ráadásul hihetetlen jó avon akció keretében nagyon olcsón tudtam már többféle kedvenc termékeket is beszerezni.
Hihetetlen jó érzés, hogy most már azt érzi az ember, hogy tér vissza a normális kerékvágás. Nekem megmondom őszintén, hogy nem a nyaralás vagy utazás hiányzik a legjobban, hanem bizony a barátaim, ismerőseim társasága és persze a családi összejövetelek, amiket mi régen sokat tartottunk. Remélem, hogy nemsokára teljes lesz a nyitottság, és az biztos, hogy a vásárolgatás idejét a családomra fogom tölteni, az avon termékeket pedig csak innen, a pipereshop.hu oldalról fogom beszerezni továbbra is. Olcsón, gyorsan és egyszerűen.