Az én tréningem

Közel öt éve dolgozom már ugyanannál a vállalatnál, és sokan úgy érzik, vagy inkább azt mondom úgy tanácsolják, hogy váltanom kellene, vagy legalábbis szétnézni, mert esetleg jobb pozíciót vagy jobb fizetést tudnék elérni, ha váltanék egy másik ugyanilyen profilú vállalathoz. Én azonban nem szeretnék innen elmenni. El is mondom, hogy miért. Én nem hiszek abban, hogy az embernek folyamatosan váltogatnia kellene a munkahelyét. Én abban hiszek, hogy olyat kell keresni, ahol van előrelépési lehetőség és ahol tudja magát fejleszteni az ember, kvázi van egy karrierút, amit be tud járni. Én úgy érzem, ez számomra adott, csak egy-két dologban fejlődnöm kell még előtte. Ez pedig máshol is ugyanígy fennállna.

Amivel ugyanis nekem problémám van, az a stresszkezelés. Néha nagyon jól bírom a nyomást, néha pedig egyáltalán nem. Azt hiszem ez fáradtságfüggő. Nem is lenne ezzel baj, ha egyre inkább nem fordulna elő, hogy ilyenkor már agresszívabban kommunikálok és nem igazán tudok szépen szót érteni a kollégákkal. Ezen biztosan változtatnom kell ahhoz, hogy én valaha vezető lehessek. Én tudom is ezt, és a minap a vezetői elbeszélgetésen kitértünk erre.

Nagyon meglepődtek, hogy én ezzel tisztában vagyok, és hogy próbálok rajta változtatni, csak egyelőre nem nagyon sikerül, és ajánlottak számomra egy lehetőséget. A vállalat ugyanis kapcsolatban áll a kogwheel csapatával akik ebben az egész stresszkezelési fejlesztésben a legjobbak, és megkaptam lehetőségként egy egyéni coaching keretén belül, a stresszkezelés fejlesztésének javítását. Mondanom sem kell, hogy azonnal éltem a lehetőséggel és már alig várom, hogy elkezdődjenek a tréning órák. Remélem ez segíteni fog számomra, hogy ezt a nehéz területet kezelhetővé varázsoljam és tovább léphessek a ranglétrán.